Rólam

Kovács Bettina vagyok, a Te biztosítási tanácsadód! 2017 novemberében kezdtem el biztosításokkal, és megtakarításokkal foglalkozni. Pécsi vagyok, Pécsen születtem, itt is élek. Tanulmányaimat a Jókai Mór Általános Iskolában kezdtem, majd a Janus Pannonius Gimnáziumban folytattam, angol tagozaton. A fizika és a matek vonzott a legjobban, ezért elvégeztem egy környezetmérnöki képzést a Pécsi Műszaki Egyetemen. 2017 elején szereztem meg a diplomámat. Közben dolgoztam vendéglátásban, majd a szakmámban is, végül egyiket sem éreztem a magaménak, így jutottam el a biztosítások világába, édesanyám javaslatára. 

Azóta mentor, illetve az egész országból válogatott 11 nagykövet egyike is lettem. Az új kollégák útját egyengetem, és megtalálhattok a Generali arcaként is! Ezen kívül, amit érdemes rólam tudni, hogy állatbarát vagyok, van egy menhelyről mentett kutyám, és 2 lovam.

A velem készült interjút itt olvashatjátok: https://bennedazoroszlan.hu/nagykoveteink/kovacs-bettina

 

Miért a biztosítás?

Célom, hogy segítsek ügyfeleimnek megtervezni jövőbeni céljaikat, hogy az odavezető út biztonságos legyen, és hogy értékeiket, vállalkozásukat is biztonságba helyezzem!

 

Miért engem válassz?

Ügyfeleim korrekt, pontos tájékoztatásban részesülnek.

A biztosítás megkötése után is számíthatnak a támogatásomra!

Kárbejelentésnél is minden maximális segítséget megadok!

Célom, hogy hosszútávon együttműködjek ügyfeleimmel, hogy a munkakapcsolatot elmélyítsük, és minden élethelyzetben tudjak segítséget nyújtani.